Belső iránytű, olimpiai zaj, és a „hamisítvány” érzése – mit tanulhat ebből egy sportoló (és a szülője)?

Van az a pillanat, amikor a sportban minden a helyére kerül: az edzésmunka, a rutin, a tehetség, a taktika. És mégis: egyetlen asszó, egyetlen nap, egyetlen gondolat képes kibillenteni mindent. A konferencia záró beszélgetésén Szilágyi Áron pontosan erről mesélt – könnyed, önironikus őszinteséggel, mégis fájdalmas pontossággal. A téma kívülről „mentál”, belülről inkább emberi: önazonosság, elvárások, hírnév, kudarc, család, és az a bizonyos belső iránytű, ami akkor is jelez, amikor körülöttünk minden villog.

Kimondhatóság, visszajelzés, hibakezelés: a teljesítmény kultúra kommunikációs alapjai a sportban

A II. Sport coach és mentáltrénerek konferenciájának egy nagyon izgalmas témát feszegető előadásáról hoztam egy beszámolót. Hajnal András olimpikon, sport coach saját tapasztalatain keresztül mutatja be, milyen az, amikor egy sportszervezet kulturálisan támogatja a sportolókat – és milyen az, amikor a közeg (akár kimondatlanul) rombolja a motivációt és az önbizalmat.

A tél edzi a túlélőt benned. A nyár feltölti az élőt benned.

Tegnap még pingvin alakban próbáltad magad lendületben tartani a jégen, ma meg a homokban süpped a lábad, miközben felkel mögötted a nap. Mindkettő ugyanannak a történetnek a része: annak a történetnek, amelyben a tested és a lelked nem csak túlélni tanul, hanem élni is. És bármennyire is hasznos a tél, azért valljuk be őszintén: edződni mindkettőben jó, de melegben egy fokkal mégis könnyebb mosolyogni közben.

Fogadalom van, motiváció nincs – miért nem hat a SMART a kamasz sportolóra?

Sokszor nyomjuk a kamaszoknak a SMART célokat és a „tudományosan bizonyított” célkitűzést, miközben ők ezt csak egy újabb okoskodó felnőtt-dumának érzik. A „specifikus, mérhető, elérhető, releváns, időhöz kötött” szavak között elveszik a lényeg: mit csináljak konkrétan holnap edzésen. A kutatások (Ajzen, Locke & Latham, Klein és mtsai) közben pont arról szólnak, hogy a cél akkor működik, ha érthető, saját, és olyan emberhez kötődik, akire a gyerek felnéz. A cikk azt mutatja meg, hogyan lehet a tudományos modelleket lefordítani hétköznapi sportnyelvre, hogy egy 15 éves is használni tudja őket – ne csak hallgassa.