Nehéz a sportszülők élete (is)

Tudom, hogy jót akarsz, DE….

Kérlek, Ne tedd!

De akkor mit csináljak, hogyan támogathatom a gyermekem egy -egy verseny után? Elmondhatom a véleményem az érzéseim? Jót teszek vele? Vagy megbántom, elbizakodik tőle? – Megannyi kérdés, ami egy anya vagy egy apa fejében pörög egy-egy versenynap végén.

A sportcoach/sportpszichológus és a szülő közötti megfelelő együttműködés lényeges a fiatal sportolók nevelése során. A fiatal sportolók és élsportolók sikeres fejlesztése és nevelése közben fontos szem előtt tartani azt, hogy a nevelő edző vagy szakedző, a sportpszichológus vagy bármilyen segítő szakember csak akkor képes eredményes munkát végezni, ha a szülőket fontos partnerként kezeli, mivel a szülők kulcsszerepet játszanak abban, hogy a gyermek teljes egészében átadhassa magát a sportolás élményének. Ők azok, akik hatással vannak a gyermek vagy fiatal feladatorientációjára, ők teremtik meg a sportoló számára azokat az alapvető feltételeket, amelyek elengedhetetlenek a sportoló fejlődése szempontjából. Mindezek mellett szerepük van abban, hogy gyermekeiket sportolásra sarkallják, mellettük legyenek és megfelelően támogassák őket mind anyagi, mind pszichológiai szempontból.

A szülő mindig is szülő marad, legyen akár túlkövetelő, elhanyagoló vagy esetleg bántalmazó. Ebből kifolyólag fontos, hogy szülőként tudatosítsuk a saját jelentőségünket és hatásunkat, mindezt persze reálisan, egészséges módon és megfelelő érettséggel. Emberként és sportolóként is nagyon sok „tudatalatti üzenetet” hozunk magunkkal a szüleinkkel való kapcsolatunkból, melyek befolyásolhatják teljesítményünket.

Sportszülőnek lenni elég megterhelő, nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is. A logisztika megszervezése, kivitelezése, az anyagi háttér biztosítása, a felszerelések biztosítása, a gyerek étkezésének menedzselése, stb… Ezeknek a megnövekvő elvárásoknak természetes következménye, hogy a szülő nemcsak jelenlétében, hanem érzelmi szinten is egyre inkább bevonódik a fiatal sporttevékenységébe. Hol érdemes a határokat meghúzni szülőként?

Most mégis nézzük a kamasz gyerek lelkivilágát, hogy befolyásolják a jó szándékú szülői megjegyzések verseny után.

Mit mondjunk gyermekeinknek egy verseny, egy mérkőzés után? Léteznek-e hasznos, illetve kevésbé megfelelő szülői tanácsok?

Egy utánpótláskorú gyermek számára a fő motivációt a sport szórakoztató jellege kellen, hogy a legfontosabb legyen. Viszont az élsport hazánkban sajnos nem mindig erről szól, A gyereknek élvezet mellett értékelniük kellene, hogy fejleszthetik képességeiket és együtt lehetnek a barátaikkal. A gyermekek jelentős része szülei „viselkedése”, reakciói miatt hagy fel a sportolással, mert innen érkezik a legtöbb nyomás és elvárás irányukba. Sokszor akaratlanul is. A jó szándék is van, hogy rosszul sül el.

Mi lehet a helyes kommunikáció gyermekünkkel?

Kerüljük a következő mondatokat:

• „Nyertél?”

Ezzel a kérdéssel azt kommunikáljuk, hogy számunkra a legfontosabb a győzelem. Ha a gyermek önértékelését erősen az eredményhez, a sikerhez kapcsoljuk, akkor az törékennyé válhat, az eredményektől függően ingadozhat. Érdeklődhetünk az eredmény után, de ne ez legyen az első kérdésünk!

• „Rosszul játszottál!”

Ne ítélkezzünk gyermekünk teljesítménye fölött, ezzel elvesszük a játék örömét! Számára a sport elsősorban szórakozás (kellene, hogy legyen). Bírálatunkkal növeljük kétségeit, gyengítjük önbizalmát.

• „Miért tetted ezt?”

Ezzel elsősorban a felelőst kutatjuk, bűnbakot keresünk. Megfelelő körülmények között helye lehet ennek a kérdésnek, például azzal a szándékkal, hogy többet tudjunk meg a gyermek gondolkodásáról, mit miért tett/nem tett a verseny közben. De közvetlenül verseny után, számonkérő jelleggel a gyermeknek szegezni a fenti kérdést nem célszerű.

• „Te annyira tehetséges vagy!”

Ha túl gyakran hivatkozunk a velünk született képességekre, akkor azt sugalljuk gyermekünknek, hogy a tehetség, a képesség olyan velünk született adottság, amely nem fejleszthető. Ez azt eredményezheti, hogy a gyermek – nehogy állításunk cáfolatot nyerjen – kevesebb kockázatot vállal, kerüli a kudarccal fenyegető helyzeteket (azaz tulajdonképpen a sporttal járó igazi versenyhelyzeteket), hiszen ott a fenti állításunk megkérdőjeleződhet.

• Hamis dicséret

A gyermekek általában tisztában vannak azzal, ha ok nélkül, nem teljesen megérdemelten dicsérik meg őket.

• „Sokkal jobb voltál, mint XY.”

A kutatási eredmények összefüggést mutatnak a gyermekek teljesítményét kortársaik eredményeivel összehasonlító dicséretek gyakorisága és a gyermekek nárcisztikus vonásainak erőssége között.

• „Nem számít!”

Természetesen hosszú távon az utánpótlás meccsen mutatott teljesítmény és a meccs eredménye nem igazán számít, de akkor és ott igenis fontos ez a gyermeknek. Helyes, ha tágabb összefüggésbe helyezünk egy-egy teljesítményt, de önmagában a vereség „leértékelése” nem tölti el jobb érzéssel a gyermeket.

A visszajelzés optimális formája – a „szendvics”-megközelítés

Ezen technika segítségével tudunk építő jellegű visszajelzéseket adni a sportoló felé. Három elemet tartalmaz, melyeket a következő sorrendben kell megfogalmazni (Anshel, 2003): pozitív állítás, a fejlesztésre irányuló visszajelzés, gratuláció.

A fentiek helyett használjuk az alábbi mondatokat:

• „Jól szórakoztál?”

A sport a gyermekek számára elsősorban szórakozás, számukra ez a rendszeres testmozgás legfőbb mozgatórugója. Ha ezt a kérdést használjuk, ezt a motivációs hátteret erősítjük gyermekünkben. Azok a gyermekek, akik élvezik azt, amit csinálnak, kisebb eséllyel hagyják abba a sportot vagy általában véve a testmozgást.

• „Hogyan játszottál?”

A belső motiváció növelésének másik módja, hogy azt sugalljuk gyermekünknek, hogy a teljesítményükre összpontosítsanak, ne pedig arra, mi volt az eredmény. A teljesítményük felett kontrollt tudnak gyakorolni, míg a mérkőzés eredményét, a bírók pontjait csak befolyásolni tudják.

• „Mit tanultál?”

Azok a gyermekek, akiknek a fejlődésközpontú a gondolkodásmódja, nyitottabbak a visszajelzésekre és jobban tudnak alkalmazkodni váratlan helyzetekhez. Ha a mérkőzés, a verseny során szerzett tapasztalatokra fókuszálunk, segítünk gyermekünknek abban, hogy a fejlődését helyezze előtérbe.

• „Mit tennél másképp a jövő héten?”

Ezzel a kérdéssel ismét a tanulásra, a tapasztalatszerzésre irányítjuk a gyermekünk figyelmét. A kérdéssel kritizálás nélkül ösztönzünk a hibák kijavítására. Segítünk vele gyermekünknek átlendülni a korábbi verseny tapasztalatain, szinte várja majd a jövő heti megmérettetést..

• „Mindent kiadtál magadból?”

A gyerekek élvezik a kemény küzdelmet. Ahhoz, hogy a gyermekünkből profi sportoló lehessen, fontos, hogy megfelelően álljon hozzá az edzésmunkához, a mérkőzésekhez. Ez akkor is értékes tulajdonsága lesz, ha a jövőjét nem a profi sportban találja meg.

• „Büszke vagyok rád!”

A kutatások szerint a csalódástól és megszégyenüléstől való félelem a legmeghatározóbb a fiatal sportolók körében. Ha biztosítjuk gyermekünket arról, hogy büszkék vagyunk rá, akkor csökkentjük a félelmeit attól, hogy teljesítményével esetleg elkeserített bennünket.

• „Szeretlek!”

Mindenekelőtt szülők vagyunk, nem pedig edzők. Emlékeztessük gyermekünket arra, hogy szeretetünk nem függ a teljesítményétől, az eredménytől. Amikor gyermekünk azt hallja „szeretlek”, akkor érzi támogatásunkat, és ez akkor is vele marad, amikor a meccs eredménye már elhalványul.

Tudom, hogy nem könnyű, de érdemes megpróbálni. Ha tudok segíteni coachként sportszülőkkel is foglalkozom, hogy támogassam őket abban, hogyan tudnak megfelelően kommunikálni gyermekeikkel a sportról, a kamaszkorról. Mikor kell türelmesebbnek lenniük, és mikor nem zavarja a gyermeket a jelenlétük, támogatásuk, kérdéseik. A siker mindig magabiztossá tesz, a kudarc pedig csökkenti az önbizalom szintjét, így nem mindegy mikor mit mondunk szülőként a sportoló gyermekünknek.