Sportolók a lélek tükrében - Hogyan győzd le Önmagad?
Gondolkodtál már azon, mi az, ami igazán elválasztja a jó sportolót a kiválótól? A válasz sokszor nem a fizikai erőben, hanem a mentális felkészültségben rejlik. Nemrégiben egy szuper beszélgetésben vehetettem részt az I. Sportcoach és mentáltréner Konferencián Fojt Sárával (kajakozó), Andrásfi Tiborral (vívóedző) és Kovács Ricsivel (ökölvívó), ahol a mentális erősség rejtelmeibe ástuk bele magunkat. Rengeteg inspiráló gondolatot hoztam!
Mindhárman tudatosan lezárták a 2024-es olimpiai élményt, hogy a következő célokra tudjanak koncentrálni: Sára: „sikerült lezárnom most 25-re azt, amit tavaly történt, ez azért szükséges számomra, mert azt éreztem, hogy ha benne ragadok abban az olimpiai feelingben, vagy annak a hatásában, akkor nem fogok tudni a következő célokra, feladatokra koncentrálni.”
Miért nélkülözhetetlenek a célok?
Mindhárom sportoló egyetértett abban, hogy a célok a siker alapkövei. Sára a rövid távú célok híve: „Nem szeretek nagyon hosszú távú célokat kitűzni, hanem inkább ilyen kisebb célokat fogalmazok meg.” Ricsi a profi karrier és a világbajnokság felé tekint, míg Tibor a közös célkitűzés fontosságát hangsúlyozza: „Én úgy szoktam egyébként kezdeni minden évet, minden szezont, hogy leülök a tanítványaimmal és átbeszéljük, hogy mik a rövid távú és a hosszú távú céljaink az évre.”
Mindhármuknak azért vannak hosszú távú céljaik is. Tibor nem beszélt konkrétan a Los Angeles-i olimpiáról, de Sára kijelenti, hogy az a távlati célja, hogy ott legyen: „Mindenféleképpen ott van, nagyon-nagyon hosszú távú céljaim között, hogy hogy ott szeretnék lenni Los Angelesben is, és még annyi olimpián, amennyiben nem van.” Erre reagálva Ricsi azt mondja, hogy „Nekem is tervemben van egy érem, ugyanis szeretnék a következő olimpiáról azt hozni.”
Tanulság: Legyen szó rövid vagy hosszú távú célokról, a lényeg, hogy legyen valami, ami motivál, és amiért nap, mint nap keményen dolgozol! Könnyebb felkelni hajnalban edzésre, ha tudod, miért teszed, van egy reális célod, amit el szeretnél érni.
Miért mondjuk, hogy a mentális erő a győzelem titkos fegyvere?
A mentális felkészültség nem csak a versenyeken, hanem a mindennapi edzéseken is kulcsfontosságú. Ricsi szerint „nemzetközi, azaz profi szinten már azt számít leginkább, hogy hogyan kel fel az ember, és hogy agyban, hogyan tudja magát összerakni az adott meccsre.” Sára pedig az alapozó időszak mentális kihívásaira hívja fel a figyelmet: „Nálunk szerintem, ahogy mondtam már, az alapozó időszak alatt fontos a monotonitástűrés. Tényleg az nagyon monoton tud lenni, még akár az is, amikor elkezdünk már kajakozni, viszont órákat vagyunk a vízen.”
A három sportoló mentális erősségei:
- Sára (Kajak): Monotonitástűrés és koncentráció. Képes órákat tölteni a vízen, és a versenyeken kizárni minden zavaró tényezőt. Az olimpián a páros döntőben 250 méterre még a hetedik helyen voltak, de nem zökkent ki, mert bízott magukban, és tudta, hogy a pályájuk második fele jobb lehet: „az olimpián is, a páros döntőnkben 250 méterre, én még a hetedik helyen voltunk, de nem is vettem észre, meg nem zökkented ki, bíztam magamban, tudtam, hogy a pályánk második fel az jó, jobb lehet, mint a többiekénk.” Sára még beszélt a bizalomról is, ami a csapathajónál elengedhetetlen: Fontos a bizalom egymásban, és a felkészülés során lemodellezték a versenyhelyzeteket: „tényleg tudtuk azt, hogy mikor, hol kell tartanunk, tehát már éreztük, és igen, bíztunk, a másikban nem volt az, hogy az egyik elkezdett kapkodni, már tényleg kikacsintott, és előttünk vannak, hanem tudtuk, hogy akkor fog jól elsülni a verseny, hogyha betartjuk azt, amit tudunk, meg amit kitaláltunk.”
- Ricsi (Ökölvívás): Önbizalom és gyors reakciók. Az nyer, aki képes az adott szituációban azonnal dönteni és cselekedni. Ricsi szerint a komplexitás azért fontos, mert a modern ökölvívásban már nem elég egyetlen stílust képviselni.” A sikeres ökölvívónak sokoldalúnak kell lennie, nem elég egy stílust képviselni, tehát tudni kell vívni, tudni kell, ha kell, küzdeni, tudni kell kontra bunyót csinálni, tehát nagyon komplex sportág, és hát az tud eredményes lenni, esetleg olimpiát nyerni, aki mindenből tud egy kicsit.” Képesnek kell lennie alkalmazkodni a különböző helyzetekhez: „legyen önbizalom, tehát hogyan tudjuk lereagálni, hogyha a támadó az ellenfél, akkor tudom, hogy mit kell csinálni, és nem ér meglepetés, és akkor nem zökkent ki az adott menetbe.” és gyorsan kell reagálnia az ellenfél lépéseire. Ez a sokoldalúság és reagálóképesség teszi lehetővé, hogy valaki eredményes legyen, akár olimpiát is nyerjen. „Igazából az ökörhívás, mondhatom azt, hogy nagyon komplex sportág, mert tényleg mindenben erőállóképesség, mentálisan, technikailag, tényleg nagyon komplex sportág, és tényleg itt tizedmásodpercek döntenek az adott szituációban, hogy hogyan döntünk, és nagyon sok reakciófejlesztő gyakorlatokat csinálunk edzéseken, hogy minél gyorsabban tudjuk le reagálni az adott szituációt.”
- Tibor (Vívóedző): A vívás egy mentális sport, ezért nagyon fontos, hogy a sportolók mentálisan is felkészültek legyenek: „mivel a vívás tényleg egy mentális sport, ezért nagyon fontos, hogy ott toppon egy ilyet.” Emellett az edzőnek ismernie kell a tanítványait is.
Tanulság: Fejleszd a mentális erősségeidet, hogy a pályán és a ringben is a legjobb formádat hozhasd!
Az edző szerepe, több, mint technikai tanácsadó
Tibor szerint „egy edzőnek tudnia kell, és ismernie kell a tanítványait, hiszen vele tölti a legtöbb idejét.” Az edző nem csak a technikát csiszolja, hanem pszichológiai támogatást is nyújt. és sokat kell velük beszélgetnie: „Azt szokták mondani, hogy a legjobb pszichológus az az edző.”, de mindig elmondja azt is a sportolóknak, hogy a mentális szakember nem azért van, mert valami bajuk van, hanem azért, hogy a legjobban felkészüljenek a versenyre: „mindig azért elmondom, hogy ez nem azt jelenti, hogy valaki beteg, és hogy valami baja van, hanem, hogy próbálunk a legjobban felkészülni egy versenyre, vagy akár több versenyre, hogy minden a legjobban menjen.” Nagyon szereti a gyerekeket: ” mindig arra próbálok figyelni, hogy a maximumot kihozzam belőlük, és megszerettessem velük a sportot.”
Ricsi az edzőjét a „második apjának” tekinti, ami jól mutatja, milyen fontos a bizalmi kapcsolat. Fontosnak tartja az önfegyelmet, és az ökölvívás szerinte segít ebben: „Elsősorban, én úgy gondolom, hogy az önfejelem, ami az általános, illetve a kisebb gyerekekre az jellemző, hogy kordába kell őket tartani, és én úgy veszem rajtuk észre, hogy az ökölvívás az segít.” Hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik, és tud velük azonosulni, mert ő is hasonló körülmények között nőtt fel: „tudnak velem azonosulni, és én is tudok velük azonosulni, mert én is milyen körülmények között jöttem is, és innen sikerült ki törni valamilyen szinten, és hát tudnak ebből azonosulni, mert látják, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen, ezt szoktam nekik mondani.”
Tanulság: Edzőként légy figyelmes a sportolóid mentális állapotára, és teremts egy támogató környezetet!
Mit tanulhatunk egymástól?
Bár a három szakember különböző sportágakban tevékenykedik, a gondolkodásukban sok a közös pont:
- Azonos: Mindhárman hangsúlyozzák a célok, a mentális felkészültség és az edző szerepének fontosságát.
- Különböző: Sára a rövid távú célokra fókuszál, Ricsi az önbizalmat emeli ki, Tibor pedig a tanítványai egyéni igényeire figyel.
Ricsi külön utas megközelítése:
Ricsi egyedülálló módon nem használ mentáltrénert, mert „én olyan szerencsés helyzetben vagyok, meg olyan, tehát le tudok magammal ülni, tehát el tudom engedni az adott dolgokat.” Ez is azt mutatja, hogy nincs egyetlen helyes út, és néha a belső erőforrásaink a leghatékonyabbak.
Tanulság: Meríts ihletet másoktól, de találd meg a saját utadat a sikerhez!
Utolsó gondolatok
A mentális erősség nem velünk született adottság, hanem fejleszthető képesség. Használd a profik tanácsait, és építsd be a saját edzéseidbe, hogy a pályán és a ringben is a legjobb formádat hozhasd!
My Fitness Cources
MgymFit
Quick Links
Hidvégi Eszter © Minden jog fenntartva 2024



A cikk kellemes a szem számára és hasznos. Más oldalakon a szövegformázás néha bosszúért kiált az égbe. Amikor meglátok egy szövegfalat, egyszerűen elmegyek. Itt a megfelelő távolság és tartalom. Határozottan gyakrabban látogatok ide:)