Az idei versenyszezonban a jópár dobogós képet posztoltam. Volt köztük első, második, sőt ötödik hely is. Érdekes módon a legtöbb gratuláció, interakció mindig az aranyéremhez, a dobogó legfelső fokához kapcsolódott. Ez elgondolkodtatott. Különösen azért, mivel utánpótlás sportolóról van szó, aki még csak most ismerkedik a versenyek világával, a győzelem és a kudarc izgalmával. Tudom mennyi energia, lemondás, kitartás van minden egyes siker mögött, legyen az akár „csak” egy ötödik hely. Számos utánpótlás sportolóval foglalkozom, többen különböző sportágakban nemzetközi versenyeken is képviselik hazánkat. Akiket nagyon demotivál ez a helyzet. Ők figyelik, a közösségi médiában ki mit szól az eredményeikhez, kapnak e pozitív visszajelzést, ha igen akkor mennyit.

Felmerül a kérdés: vajon miért csak az arany számít? Miért csak a győztest ünnepeljük igazán? Miért tekintjük vesztesnek az ezüst érmest vagy szomorkodunk egy ötödik hely miatt?

A válasz összetett. A közvélemény hajlamos megfeledkezni arról, hogy a sportolók is emberek, akiknek időre és tapasztalatra van szükségük ahhoz, hogy kiteljesedjen a tehetségük. A versenyzés nem csak az edzésekről, az időeredményekről szól, hanem a kudarcok feldolgozásáról, a mentális erőnlétről és a folyamatos fejlődésről is. Gyakran egy dobogós vagy pontszerző hely többet érhet egy első helyezésnél, hiszen rengeteg tanulsággal szolgálhat a jövőre nézve. A néző és a szurkoló, főleg ha sosem találkozott az élsporttal semmilyen más formában nem tudhatja éppen melyik eredmény mögött mi húzódik meg.  Ezért is fontos, hogy mindig igyekezzünk pozitívan nyilatkozni a sportolónak.

A hazánkban uralkodó aranyfétis az utánpótlás sportolók motivációjára rendkívül káros hatással lehet. Ha úgy érzik, csak az aranyérem számít, és a közönség nem értékeli eléggé a teljesítményüket. Nem tudják, hogy milyen az hajnalban kelni, lemondani a haveri, baráti összejövetelekről, a vasárnapi családi találkozókról egy-egy edzés vagy meccs kedvéért. Milyen az amikor levegőt venni is fáradt vagy nemhogy elmenni a haverokkal moziba.  Értékes e a befektetett munka? Megéri -e? Nem mindenkiből lesz olimpiai bajnok, mégis a sport sokat ad a gyerekeknek a jellemfejlődséükhőz is. Jó lenne, ha megmaradna a motivációjuk és ahhoz az kell, hogy ne csak a legelső legyen értékes. Valóban az a legértékesebb, mivel mindenki győzelemre játszik az élsportban, de ne feledjük el az odavezető utat sem.  A kialakuló barátságokat, a vér verejtéket a befektetett energiát, az edző meccseket izgalmait, kudarcait és azt, hogy ezekből a kudarcokból mit tanulhatnak, tanulhatunk mi magunk is.

A kis hazánkban jelenleg kialakult negatív kommunikációnak, melyet az ún coach potato-k és „szakértők” generálnak, komoly következményei lehetnek az utánpótlás sportolókra:

1. Csökkenő motiváció és kiégés:Ha egy fiatal sportoló azt látja, hogy a befektetett munka, az áldozatok és a kitartás ellenére sem kap elismerést, ha nem éri el az első helyet, könnyen elveszítheti a motivációját. Ez hosszú távon kiégéshez, a sport feladásához vezethet.
2. Túlzott stressz és szorongás:Az állandó nyomás, hogy csak a győzelem elfogadható, hatalmas stresszt és szorongást róhat a fiatal sportolókra. Ez negatívan befolyásolhatja a teljesítményüket, és akár a sporttól való elforduláshoz is vezethet.
3. Egészségtelen versengés:A túlzott hangsúly az első helyen egészségtelen versengést eredményezhet a sportolók között. Ez rombolhatja a csapatszellemet, és megnehezítheti a barátságok kialakulását.
4. A sport szeretetének elvesztése:Amikor a hangsúly kizárólag az eredményen van, a fiatal sportolók könnyen elfelejthetik, miért is kezdtek el sportolni. A sport szeretetének elvesztése pedig a motiváció csökkenéséhez és a kiégéshez vezethet.

Mit tehetünk ellene?

Fontos, hogy a szülők, edzők, sportvezetők és a közönség is tudatosan törekedjen a pozitív és támogató légkör megteremtésére. Elismerést kell adni a sportolóknak a befektetett munkáért, a kitartásért és a fejlődésért, függetlenül attól, hogy éppen milyen helyezést érnek el.

Ünnepeljük a sikereket, de ne feledkezzünk meg a buzdításról és a támogatásról a kudarcok esetén sem! Tanítsuk meg a fiataloknak, hogy a sport nem csak a győzelemről szól, hanem az önmagunk legyőzéséről, a kitartásról, a csapatszellemről és a fair playről is. Ezekre is rengeteg jó példát láthattunk a mostani olimpián. De sajnos a cikk elején említett jelenség is tetten érhető az olimpiával kapcsolatban is. Pedig az olimpiai kvalifikáció, a világ legjobbjai közé kerülés önmagában óriási teljesítmény. A legtöbben talán el sem tudják képzelni, mennyi áldozat, lemondás és fáradságos munka van egy-egy ilyen siker mögött. Nem csak a sportoló részéről, hanem az őt körülvevő csapat, az edzők, a család és a barátok részéről is. Jackl Vivien példája kiválóan szemlélteti ezt. A 15 éves úszótehetség hihetetlen utat járt be az elmúlt hónapokban. Magyar bajnok lett, olimpiai szintet úszott, felnőtt Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, ifjúsági Európa-bajnokságon pedig háromszoros dobogós volt. Mindezt úgy, hogy közben az uszodájuk felújítás miatt bezárt, és kénytelen volt más városokban edzeni. Vivi példája azt mutatja, hogy a sikerhez nem elég a tehetség, a szorgalom és a kitartás. Fontos a megfelelő háttér, a támogató környezet és a realisztikus célok kitűzése is. Felnőttként és profin vielkedett és nyilatkozott az olimpiai eredményeiről. Csak gratulálni tudok neki, és remélem, hogy áll mellette olyan támogató stáb, aki fentartja a lelkesedését és visszaveri a negatív hullámokat.

Kudarcként élnek e meg egy második vagy harmadik helyezést?

Az, hogy ha aegy sportoló kudarcként él-e meg egy második vagy harmadik helyezéstz , számos tényezőtől függ, és nem lehet egyértelműen kijelenteni pontosan mitől. Ismerni kell a hátteret az oda vezető utat. Vannak, akik számára az ezüst- vagy bronzérem is hatalmas siker, míg mások az első helyen kívül minden mást kudarcként élnek meg.

Mi az, ami befolyásolhatja a sportoló érzéseit?

1. Személyiség:A versenyorientált, maximalista személyiségű sportolók hajlamosabbak lehetnek kudarcként megélni a dobogó második vagy harmadik fokát. Ők gyakran önmagukkal szemben is rendkívül kritikusak, és nehezen tudják elfogadni, ha nem ők a legjobbak.
2. Elvárások:A sportolóra nehezedő elvárások (család, edzők, média, szponzorok részéről) szintén befolyásolhatják, hogyan éli meg a „nem győzelmet”. Ha az elvárás az aranyérem, akkor a második vagy harmadik hely csalódást okozhat.
3. Korábbi teljesítmény:Ha egy sportoló korábban rendszeresen nyert, akkor egy második vagy harmadik helyet valóban visszaesésként élhet meg. Ugyanakkor, ha valaki számára ez az eddigi legjobb eredménye, akkor hatalmas sikerként élheti meg.
4. A verseny körülményei:Az is befolyásolhatja a sportoló érzéseit, hogy hogyan alakult a verseny. Ha úgy érzi, hogy a tőle telhető legjobbat nyújtotta, és mégis lemaradt az első helyről, akkor könnyebben megbékélhet az eredménnyel. Ugyanakkor, ha hibázott, vagy nem tudta kihozni magából a maximumot, akkor csalódottabb lehet.

A szülőknek, edzőknek és a sportpszichológusoknak fontos szerepe van abban, hogy segítsenek a sportolóknak egészségesen kezelni a sikert és a kudarcot. Fontos hangsúlyozni, hogy a sport nem csak az eredményről szól, hanem a fejlődésről, a kitartásról, a csapatszellemről és az élvezetről is.